Múlthéten, szombaton voltunk Dublinban. Kicsit izgultunk, hogy nem találjuk meg a helyünket a vonaton, mert ez ilyen InterCity szerű vonat volt, szóval helyet is lehet foglalni a jegy mellé. Nem kötelező, de ingyen van szóval bejelöltem két ablak melletti helyet, hogy ott akarunk ülni. Aztán ez várt minket:
Szóval leültünk. Besétáltunk a városközpontba, ahol megbeszéltük a találkozót Örssel és Eszterrel. Na ott nem volt senki. Nézegettük a telefonunkat, hátha lesz valami. Na de nekem ugye nincs még itt a magyar kártyám, Kata számot cserélt, csak elfelejtett erről írni Eszternek, így nem kaptunk semmit. Felhívtam őket, mire kiderült, hogy sokat késett a repülőjük és szerettek volna aludni pár órát városnézés előtt. Épp indultak a Hostelből, így félúton találkoztunk. Mondták, hogy van egy ingyenes városnézés Peter tartja. Azért ingyenes, mert még csak gyakorol a srác és majd 1-2 hét múlva lesz éles a dolog. A kevésbé felkapott észak-Dublint mutatja be, inkább az angoloktól való függetlenedést járjuk körbe, szó szerint is. Sok érdekes helyet mutatott, meg mesélt. Egész jófej srác volt, a végén adtunk is neki valamennyi pénzt, mégiscsak 3 órát foglalkozott velünk.
Ez az ír szabadságért meghaltak emlék tava...
Ez pedig Sinn Féin székháza. Ez egy katolikus ír párt. Azon munkálkodnak, hogy az Észak-Ír megyéket odacsatolják inkább Írországhoz. Mind két oszágban egyszerre politizálnak. Mintha lenne Jobbik Romániában is. Az IRA-hoz is kapcsolódnak, de ezt mondjuk tagadják....érthető is.
Ő pedig itt maga Peter a lenti képen. Rövidre vágott hajú és úgy néz ki mint JP Kanadából, csak kicsit fiatalabb. A hanglejtése és a gesztusai is nagyon hasonlítottak. Sokat gesztikulált. A másik (a zöldebb) pedig James Connolly egy politikus volt 1913-16 között. Akkor volt egy felkelésük az íreknek az angolok ellen. Az ír 1956. Kb. ugyanannyira is volt sikeres a dolog, hiszen végül nem ekkor, csak később alakult meg a független Írország. Amúgy Peter egy pulcsiban, meg egy Polárban nyomta végig a napot. Ha kicsit kikandikált a nap, már le is húzta a zip-zart, nehogy melege legyen, meg a sapkát is levette. Nem fáznak az írek...mi kabátban voltunk azért, sapka, sál meg kesztyűvel persze.
Aztán volt még egy tragikus jelenet a "potato famine". Ez 1845-52 között volt. Az angolok exportáltak sok krumplit az íreknek meg nem volt mit enni. Persze ehhez az is hozzátartozott, hogy egymás után 3 évben nem volt jó a termés, mert valami kártevő megette a kicsi krumplicskákat. Na, akkor elég sok ír meghalt. Szám szerint ilyen 1, vagy 1,5 millió (ami egy ekkora országnál azért elég jelentős). Ugyanakkor még ugyanennyi emigrált is (1-1,5 millió). A számokkal persze itt sincs soha egyezség, hogy pontosan mennyi, de a lényeg, hogy sok.
Az emlékmű Dublinban a folyóparton van, ami azt mutatja, hogy az éhes szerencsétlenek, utolsó erejükkel a hajók felé vánszorognak. Van is egy régi hajó másolat a folyón. Pont amilyennel menekültek az éhezők a kontinensre, vagy épp Amerikába.
A túra végén 1 óra fele elbúcsúztunk Petertől. Megkérdeztük melyik kocsmákat és mikró-sörfőzdéket ajánlja meglátogatni, azokat felírtuk és elindultunk.
Megnéztük a déli part felkapottabb sétálóutcáit, meg látványosabb épületeit. Útközben belefutottunk egy nagyobb tüntetésbe. Nem értettük mit akarnak, mert valami furcsa szavakat kiabáltak. Végül arra jutottunk, hogy az ír nyelv miatt tüntetnek. Öm...mármint, hogy használhassák az ír nyelvet. Ez azért furcsa mert az országnak két hivatalos nyelve van. Az angol és persze az ír. Az írt a lakosság 8, max 9 %-a beszéli, ennek ellenére (főleg a nyugati országrészben) mindenütt kivan írva két nyelven minden. Vagy legalábbis sok minden. A vonaton például mindent írül mondtak be és csak utána angolul. (Érdekes, hogy Limerickbe többen beszélnek lengyelül, mint írül....) Amúgy azt sem árt tudni, hogy vannak Gaeilge nyelvű iskolák (ír nyelvű) az országban és ebbe nagy szeretettel adják be tanulni a gyerekeket az írek. Legfőképp azért, mert ezek általában jó nevű, jó iskolák. (Olyasmi, mint hogy a Felvidéken sok szlovák azért tud magyarul, mert iskolába a jobb, magyar iskolába íratták őket). Na mindegy. A lényeg, hogy emiatt 5000 ember masírozott fel és alá a belvárosban, akiknek a fele valószínűleg nem is értette, mi van a tábláikra írva... Jó látni azért, hogy nem csak a magyarok szenvedtek a történelem miatt az utóbbi évszázadokban :)
Végül bementünk egy sörfőzdébe. VÉGRE! Valami Porterhouse volt a neve. Volt 10 fajta saját főzésű sörük. Abból ittunk hármat-hármat páronként. Így 3 különböző fajtából kaptunk 1-1 kis pohárral 5 Euroért. Az egyik (a baloldali) az a "brain blásta" volt. Azért ez a neve, mert 7,0%-os az alkoholtartalma. A középső egy stout típusú, Wrasslers Stout névvel, a jobboldali pedig egy vörös sör: Porterhouse Red néven. (Felhívom továbbá a figyelmet Kata (kissé látszó) pulcsijára. Azt vettük neki két hete. Merinói gyapjú, meg Kasmírból van, szóval egész meleg :D )
Ezután még sétáltunk, amíg sötét nem lett. Néha azért tudtuk, hol vagyunk...na itt épp nem az volt:
Meg a vár kertben csináltunk közös képet is. A vár amúgy vicces, mert ilyen vidám piros-sárga-kék...(nem ebben a sorrendben) színűre van festve, szóval inkább valami játszóházra hasonlít. Megkerestük a leginkább várnak látszó részt a fotóhoz:
Aztán, mivel minden szendvicsünk elfogyott (vajas, prágai-sonkás, brie sajtos, kígyóuborkás szendvicsek voltak, finoman megkenve majonézzel) és éhesek voltunk, főleg Örsék, mert ők nem készültek szendviccsel (mivel a Hostelben ez nehéz lett volna), elkezdtünk vadászni. Két 5*-os étterem ötlete után Örs és én megállapodtunk, hogy jobb ha mi választunk helyet. Egy hangulatos halsütödét találtunk. Volt egy hátsóajtó, olyanoknak, mint mi, ilyen fal melletti pulttal. Meg volt egy első bejárat, ahol étterem volt. Ott osztrigát szolgáltak fel, meg mindenféle úrias dolgot. Hátul inkább gyorsétterem jellegű volt a kaja. Eszter tengeri aprólékot kapott, mi meg sima sültkrumplit vettünk Katával. Igazi krumpli volt, meg tartár mártás. Ez is 5 Euro volt, de elég is volt kettőnknek...főleg, hogy Örsék nagy adagjába is besegítettünk. Erről is csináltunk fotót, de az Örsék gépén maradt, szóval majd el kell kérjük tőlük.
Utána már csak 2-3 óránk volt, mert az utolsó vonat 21:00-kor indul Dublinból Limerickbe. A vasútállomás felé, a Guinness gyár hátsó kerítése mellett beültünk még melegedni egy helyi kocsmába. Ittunk 2 sört (1 Guinnesst és 1 Smithwicket).
Hazafele az a meglepi várt minket, hogy hiába foglaltunk helyet a vonatra, a kalauz mindenkit össze-vissza ültetett le. Szerencsére találtunk egy szembe-fordított két egyes ülés még, így annyira nem volt nagy baj. Limerick Junctionnál át kellett szállnunk egy helyi vonatra és este 11:04-re értünk a vasútállomásra, így otthon már éjszakai árammal fürödtünk meg és nyugovóra tértünk :)
